A Magyar Államkincstár időben szeretné elutalni a béreket

A Magyar Államkincstár (MÁK) hangsúlyozza, közös a célja a szakszervezetekkel, azt szeretnék, hogy a közszféra dolgozói pontosan számfejtve és határidőben kapják meg bérüket.

 A szervezet csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy előzőleg Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke sajtótájékoztatón azt mondta: a MOSZ azonnali egyeztetést kezdeményez a MÁK-nál a közszféra bérkifizetéséről, mert a tagság továbbra is problémát jelez. Palkovics Imre hangsúlyozta, egyetlen munkavállalót sem érhet hátrány a bérszámfejtési rendszer hibájából.

A MÁK közleményében azt írták, hogy minden hónapban mintegy 13 ezer intézmény, csaknem 900 ezer munkavállaló részére számfejtenek bért. Emlékeztettek: létrehozták a kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mailcímet annak érdekében, hogy az esedékes illetményükkel kapcsolatban “anomáliát érzékelő” állampolgárok a lehető leggyorsabban kapjanak választ észrevételeikre.

Kiemelték, hogy soron kívül kivizsgálják a bejelentéseket a megyei igazgatóságok. “Ahol megállapítható, hogy számfejtési és nem likviditási hiba történt, ott soron kívül, hóközi számfejtés keretében korrigálják, és a korrigált állományt megküldik az érintett intézmény részére, amely ezután utalhatja az illetményt az érintett munkavállalónak” – tették hozzá.

A MÁK nyitott a párbeszédre, a szakszervezeti kérésnek megfelelően a jövő héten lehetőséget biztosítanak erre – írták, hozzáfűzve: a szervezet továbbra is azon dolgozik, hogy a csaknem 900 ezer érintett a jogszabályi előírásoknak megfelelően megkapja illetményét.

Dancsó József, a MÁK elnöke január 9-én úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a szervezet haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait. Az elnök hangsúlyozta: csak azokkal a panaszokkal tudnak érdemben foglalkozni, amelyekről tudomásuk van. A panaszokat a kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen lehet jelezni – tette hozzá.

Forrás: mti