A kommunizmus áldozatainak emléknapján

2015-02-26T12:31:03+01:002015. február 26.|

Becsapás, ügyeskedés, hazugság, és sok milliónyi áldozat. Ez volt a kommunizmus világszerte.

2015-öt a kormány a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emlékévének nyilvánította. 70 évvel ezelőtt már nagyban folyt a magyar férfiak és nők elhurcolása. Ma sem tudjuk pontosan, hogy hányan vesztették életüket az itthoni gyűjtő- és tranzitlágerekben, a halálmenetekben vagy a vonatút alatt. Hány magyart lőttek agyon szökés közben, hányan haltak meg tífuszban, vérhasban. Az a diktatúra, ami 70 évvel ezelőtt Magyarországon is megtette az első lépéseket, hogy csaknem fél évszázadra berendezkedjen, mindent megtett, hogy az elhurcoltak emlékét törölje a közösségi emlékezetből, de legalábbis hazugságokat terjesszen róluk, illetve megbélyegezze őket.

Vlagyimir Bukovszkij így jellemezte annak a diktatúrának a működtetőit: „A kommunisták már csak ilyenek: kommunisták, azzal a rájuk jellemző meggyőződéssel, hogy egy kis ravasz ügyeskedéssel a gazdaságot is be lehet csapni, a népet is el lehet bolondítani, és a történelmet is meg lehet hamisítani, és így elbolondítva aztán eljutni a mennyországba, amíg senki fel nem ocsúdik.”.

Becsapás, ügyeskedés, szómágia, hazugság. Ez volt a kommunizmus világszerte, ami mulatságosan is hatna, ha nem állna ott mögötte az áldozatok sok-sok milliónyira rúgó tömege. De ott vannak mögötte az agyonlőtt túszok is és a sommás ítéletek alapján kivégzettek is. Az ukrán falvakban halálra éhezetett milliók, a Hieronymus Bosch festményeire kívánkozó jelenetek. Amit ma is igyekeznek kis ravasz ügyeskedésnek beállítani, amögött ott vannak a földjükről elüldözött gazdák, és azok a parasztok is, akiket nem egyszerűen elüldöztek, hanem kulákként agyonvertek. Ott vannak a kommunizmus hazugságai mögött az állambiztonság markában az emberi mivoltukból kiforgatott fiatalok, az Andrássy út 60-ban és a Ljubjanka egyéb leányvállalatainál halálra kínzottak. És ott van mögötte Ivan Gyeniszovics egy napja is. Hát ez volt a valóság a kommunizmus ravaszdi hazugságai mögött.

A kommunizmus emlékezetpolitikája és a marxista történetírás sok hazugságot hagyott ránk. Egy olyan fogalmi készletet kaptunk örökségül, amelyből nagyon nehezen szabadulunk. A diktatúra évtizedeinek egyik központi törekvése – a „nacionalizmus elleni harc” jegyében – a nemzeti identitás elvétele (bocsánat, meghaladása) volt. Minden erőfeszítésük ellenére nem koronázta törekvéseiket maradéktalan siker, hiszen az 1980-as évek közepén értetlenül állapították meg: „Ideológiánk késik a nemzeti fejlődés mai jelenségeinek elméleti értelmezésével”. Ismét a valóság volt az, ami problémát okozott. A kommunizmus áldozatainak emléknapján a névtelen és a nevesített áldozatok mellett jusson eszünkbe: ebben a totalitásban magától a valóságtól akartak minket megfosztani. A Kádár-rendszerben már azt mondták: hamis tudattal is lehet a szocializmust építeni. Elgondolkodtató, hogy ez a cinikus, „összekacsintásra” épülő rendszer mennyivel inkább kifejezi a kommunista totalitás lényegét, mint a korábbi, a teljes azonosulást elváró Rákosi-rezsim.

Az ember még csak elmeséli, de inkább sírna, mint mondaná” – emlékezett vissza az egyik szovjet fogságba hurcolt fogoly évtizedekkel később.

Nem felejtünk.

Forrás:Máthé Áron történész

http://mozgasterblog.hu/blog/a_kommunizmus_aldozatainak_emleknapjan

(Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Oszd meg ezt a cikket, ha tetszett!

Vissza az elejére!