ELÉRKEZETT AZ IDŐ A FELSŐ EGY SZÁZALÉK ROBBANÁSSZERŰ JÓLÉTI NÖVEKEDÉSÉNEK MEGFÉKEZÉSÉRE
A bajok fő forrásaként a neoliberális dogmákhoz való ragaszkodást, az intézmények gazdasági jelentőségének és szerepének figyelmen kívül hagyását, illetőleg az IMF vezető köreit jellemző politikai manipulációs gyakorlatot értékelte. A bajok megoldásaként a hangsúlyt a stabil gazdasági teljesítményben, a foglalkoztatás növelésében, az életszínvonal és a politikai demokrácia értékeire való fókuszálásban látta.
Stiglitz 2016 augusztusában cikket közölt a Project Syndicate nevű véleményportálon Globalizáció és újabb visszásságai címmel. E cikkben arra a rejtélyre keres választ, hogy ha az emberek általában úgy vélik, hogy a globalizáció növeli az általános jólétet, akkor miért olyan ellenségesek vele szemben.
Stanley Greenberg a Roosevelt Intézet számára végzett közvélemény-kutatásaira hivatkozva megállapítja, hogy a globalizáció korábbi ellenfeleihez a fejlődő és feltörekvő országokban azóta tízmilliók csatlakoztak Amerikában és Európában. Az első válaszlehetőség a cikkében feltett kérdésre, amely leginkább azoktól a neoliberális közgazdászoktól hallható, akik kitartanak amellett, hogy az emberek jobban járnak vele, hogy egyszerűen nincsenek tisztában a tényekkel.
Ők azt mondják, az elégedetlenségek oka sokkal inkább pszichiátriai természetű, mintsem közgazdasági jellegű. Ezzel szemben azonban a tények, például a jövedelmi adatok azt mutatják, hogy ez az érvelés nem helytálló. Az Egyesült Államokban az emberek jelentős része egyáltalán nem él jól, a többség jövedelme stagnál. A középső jövedelmi sávba tartozó, teljes munkaidőben dolgozó férfiak jövedelme reálértékben kisebb, mint 42 évvel ezelőtt volt. A legalsó jövedelmi kategóriába tartozók reáljövedelme ma akkora, mint 60 évvel ezelőtt volt.
Hasonló tapasztalataik vannak az amerikaiaknak az egészségüggyel kapcsolatban is. A 2015. évi közgazdasági Nobel-díjas Angus Deaton és Anne Case egy meglepetést okozó tanulmányukban kimutatták, hogy a fehér amerikaiak várható élettartama csökken. Európában a kilátások egy kicsit jobbak ugyan ebben a vonatkozásban, de csak minimálisan.
Branko Milanovic új könyvében, a Globális egyenlőtlenségekben részletes betekintést ad arról, hogy az 1988 és 2008 közötti két évtizednek a jövedelmek alapján mely társadalmi csoportok tekinthetők a nyerteseinek és veszteseinek. A legnagyobb nyertesek a globális egy százalék, a világ plutokratái, de nyertesek az újonnan feltörekvő országok középosztályai is. A legnagyobb vesztesek között találjuk ezzel szemben az alsó és középosztályt, valamint a munkásokat a fejlett országokban. Természetesen ennek nem csupán csak a globalizáció az oka, de az egyik fő oka mindenképpen.
A tökéletes piacok elméletének egyik alapfeltételezése, amely megalapozza a legtöbb neoliberális gazdasági elemzést, hogy a szabad kereskedelem kiegyenlíti a szakképzetlen munkások bérét világszerte. Az árukereskedelem helyettesíti az emberek mozgását. Az árubehozatal Kínából – azoknak az áruknak az esetében, amelyek előállítása sok szakképzetlen munkás közreműködését igényli – csökkenti a szakképzetlen munkások iránti keresletet Európában és az Egyesült Államokban is.
Ez a hatás olyan erős, hogy ha eltekintünk a szállítási költségektől, és nem lenne más forrása a komparatív előnyöknek Európában és az Egyesült Államokban, mint a technológiai különbségek, akkor a kínai munkásoknak addig kellene Európába és az Egyesült Államokba vándorolniuk, amíg a bérkülönbségek teljes mértékben kiegyenlítődnének. Nem meglepő, hogy a neoliberális gazdasági tanok hívei soha, sehol sem emlegetik a kereskedelmi liberalizáció e fontos következményét, különösen akkor, amikor azt hirdetik, hogy a szabad kereskedelem mindenki számára előnyös.
A globalizáció ezen hibája aláássa a bizalmat a jelenlegi főáramhoz tartozó politikusok ígéretei és a fennálló gazdasági rendszer iránt. Ezen túlmenően a kormányok a nehéz helyzetbe került bankoknak nagyvonalú szanálási támogatásokat nyújtottak a 2008-as pénzügyi válság nyomán, miközben a polgárok a legtöbb országban csak magukra számíthattak. Ez megerősítette azt a nézetet, hogy ez a hiba nem csupán a gazdasági körülmények téves megítélésében van.
Az Egyesült Államokban a kongresszus képviselői nem támogatták a globalizáció kárvallottjainak támogatását. A neoliberális gazdasági doktrínák hívei láthatóan aggódtak, és ellenezték a veszteseket segítő jóléti intézkedéseket, azok vélt káros hatásai miatt. Ahhoz azonban, hogy a globalizáció a társadalom legtöbb tagja számára előnyös lehessen, erős szociális védőrendszert kellene bevezetni és fenntartani. A skandináv országok felismerték, hogy társadalmi szerződés szükséges a társadalmi-gazdasági folyamatok fenntarthatóságához, a globalizációhoz való alkalmazkodás és a technológiai változások okozta következmények befogadásához.
A fejlett országok azonban nem hoztak létre új gazdaságpolitikákat annak érdekében, hogy a globalizációból származó nyereségüket szélesebb körben megosszák. Ehelyett a gazdaságot tovább tolták a nagyobb egyenlőtlenségek, valamint a gazdasági teljesítmények lassulása irányába, miután a játékszabályokat a gazdagok és hatalmasok, a legnagyobb bankok és vállalkozások érdekeinek megfelelően írták át, mindenki más rovására. A munkások és a kisemberek alkupozíciója gyengült, a versenytörvényeket nem igazították hozzá a kor kihívásaihoz. Most már elérkezett az idő a gazdasági szabályok átírására az elszabadult felső egy százalék jóléte robbanásszerű növekedésének megfékezésére, a középosztály biztonságának és gyarapodásának a visszaállítására, a jelenleginél szélesebb alapon nyugvó fellendülés és az erős, tartós gazdasági növekedés megteremtéséhez.
A legújabb felmérések azt bizonyítják, hogy rohamosan növekszik a világ szupergazdagjainak vagyona. Intézkedések szükségesek a globalizáció negatív következményeinek megszüntetéséhez. A két nagy megállapodás, amelyet Barack Obama erőltet – a csendes-óceáni partnerségi egyezmény, amelyet az Egyesült Államok 11 csendes-óceáni országgal kötött, valamint az USA és az EU között kötendő transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségi megállapodás – rossz irány. Nem a globalizáció a probléma, hanem annak menedzselése. A globalizáció menedzselése továbbra is rossz és mielőbb változtatni szükséges rajta.
A szerző közgazdász, egyetemi docens