2013. december 11-én a Független Egészségügyi Szakszervezet levélben fordult Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkárhoz. A 2013. évben betegágy mellől nyugállományba vonult és a pályaelhagyások következtében megüresedett fel nem töltött státuszok ügyében.

 “A Független Egészségügyi Szakszervezet, 1700/2012. (XII.29) Korm. határozat, valamint 431/2013. (XI. 15.) Korm. rendelet alapján végrehajtott intézkedések megtakarításaiból eredő pluszforrásokat felhasználva, az egészségügyben betegágy mellett ápolási feladatot ellátó és a szakfeladatok ellátásának gazdasági és műszaki feltételeit biztosító egészségügyi szakdolgozóknak és egészségügyben dolgozóknak egy egyszeri kereset kiegészítés formájában történő, a többlet terheket figyelembe vevő juttatás kifizetését kéri. “

A betegágy mellől nyugdíjba vonuló munkatársaink közül sokan nem kérték továbbfoglalkoztatásukat, helyükre nem történt munkaerőpótlás, ez részben köszönhető az utánpótlás hiánynak, részben a külföldön történő munkavállalásoknak illetve a pálya elhagyásnak. A gazdasági és műszaki hátteret biztosító munkavállalók esetében sem még erőteljesebb a hatás, mert ők béremelésben sem részesültek. Sok esetben a minimum feltételek határán, vagy az alatt van a szakszemélyzet és a technikai személyzet  létszáma, a biztonságos betegellátás érdekében az elvárhatónál nagyobb teher hárul a munkavállalókra. Az ellentételezés a végzett többlet munka arányában elvárható. A folyamatos munkarendben dolgozók a műszakpótlékok számításánál is hátrányosan érintettek, mert a teljes bérrendezés a pótlékalap befagyasztása miatt nem valósulhatott meg.

Kapcsolat:

Név/cím: Kiss László FESZ elnök

Telefon: +3670/934-6959

Email: fesziroda@gmail.com