Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének levele a Nemzeti Fejlesztési Miniszternek

2016-07-19T16:17:54+02:002016. július 19.|

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) már korábban megkongatta a vészharangot a városi közösségi közlekedés jövőjét illetően. Szerintük egyre nyilvánvalóbb, hogy a városi önkormányzatok egyre kevésbé a Volán-társaságok jogutódjaival, a Közlekedési Központokkal tervezik a jövőt. Egy-két éve magánszolgáltatókkal is próbálkoztak, majd a kedvezőtlen tapasztalatok eltántorították ettől a változattól a helyi döntéshozókat. Páran saját vagy központi forrásból származó erőforrásaik mozgósításával igyekeztek zöld ágra vergődni a kihívásokkal. A járműbeszerzési stop, majd a meghirdetett jármű-modernizációs program elhúzódása alaposan megemelte a helyi buszflotta átlagéletkorát.

Emlékeztető a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének elnökségi üléséről

2016-07-18T10:40:52+02:002016. július 18.|

Varga Tibor elnök beszámolt a Volán portfólióban működő Vegyes Bizottság 2016. július 5-ei ülésén elhangzottakról. Elmondta, hogy a munkavállalói oldalon valamennyi szakszervezet képviselője jelen volt, és általános véleményként fogalmazódott meg, hogy a 2016. évi keresetfejlesztés nagysága volt a realitás, a szűk mozgástér nem tette lehetővé a magasabb bérigény megvalósulását. Megjegyezte, hogy volt olyan szakszervezeti vezető, aki elégedetlenségének adott hangot a bérfejlesztés kapcsán és sürgette az Alágazati Kollektív Szerződés felmondását. A forma - és munkaruha juttatásról szóvá tette, hogy várhatóan decemberre rendeződnek a nyitott kérdések. Horváth László megjegyezte, hogy a Vegyes Bizottsági üléseken legtöbbször semleges, nem érdemi témák kerülnek terítékre.

A MOSZ Pedagógus Ágazatának állásfoglalása a köznevelési rendszer átalakításáról

2016-07-11T10:55:54+02:002016. július 11.|

A mindennapi tanítási gyakorlat új kihívásokhoz való alkalmazását, a módszertani kultúra megújulását gátolja, hogy a tanulás-tanítás feltételei közül még mindig a tankönyvkérdésre fókuszálódik és korlátozódik a figyelem. Jó minőségű, a tantervi elvárásoknak megfelelő, lektorált tankönyvre természetesen szükség van. A tankönyvválasztás szabadságáról folytatott viták során azonban nem merül fel, hogy a megszerzendő sokrétű tudás, egyre kevésbé sajátítható el pusztán a tankönyvből, vagy munkafüzeti feladatok megoldásával.

Nemzetközi Munkaügyi Konferencia

2016-07-04T14:05:05+02:002016. július 4.|

ILO Főigazgató: „Az ILO kijelöli az irányt a méltányos munka előmozdítására a globális ellátási láncban, a konfliktusból és válságból való átmenet elősegítésére és annak érdekében, hogy 2030-ra megszűnjön a szegénység.”

Vissza az elejére!